Emlékszünk még, jó tíz évvel ezelőtt micsoda hírek láttak napvilágot a foci világában? Óriási szenzációnak számított ha egy két játékos, tíz millió euró felett kelt el az átigazolási időszakban. Nagy sztárnak számított ha valaki a 20-30 milliós tartományba esett, és márkanévnek aki esetleg elérte a 40 milliót. Ma már egy negyven milliós vétel megszokott és mindennapi, nem csodálkozunk el rajta, nem nézünk nagyokat. Egy európai szinten középszerű játékos ára bőven meghaladja a 20, 30 millát.

De végül is mit jelent ez? 

Tulajdonképpen, egy olyan folyamat megy végbe ami megfigyelhető az egész világon. Hiszen minek a korát éljük ha nem az ordenáré péniszméregetésekét. A luxusélet ma már nem csak királyok, olajsejkek és miniszterek csemetéinek adatik meg. Emberek millióinál lapul drága sportkocsi a garázsban, telelni megyünk a Bahamákra és Ibizán töltjük a nyarat. Mert megtehetjük!! Legalábbis ez a közvélekedés. Ez az attitűd pedig nagyon fájó lehet azoknak az embereknek, akik a sportot a sport miatt, a labdarúgást annak élvezete és szenvedélyes szeretete miatt nézik. Tulajdonképpen az, hogy egy Neymar 222 millió euróért kelt el a PSG számára, nem egy jó üzleti befektetés volt (habár a brazil biztos bőven visszahozza ezt az összeget, ha más nem a mezeladásokból) hanem, egy tekintélyparancsoló vásár, amivel megmutathatja a francia klub és elsősorban tulajdonosa, hogy igen nekünk van egy Neymarunk. A foci világában nem sportkocsik, órák, luxuscikkek a mérvadóak, hanem Neymarok, Pogbák, Mbappék.

Hibásak-e a játékosok?

Röviden: igen. De ha jobban megvizsgáljuk azért nem ilyen egyszerű a dolog. A labdarúgók nem luxuscikkek...bármennyire is annak kezelik őket. Ha egy embernek megadatik az, hogy azzal keresse a kenyerét amit a legjobban szeret, akkor meglátásom szerint teljesen mindegy, hogy az illető a munkájával, évi 2 millió eurót vagy 10 milliót tesz zsebre. Egy bizonyos szint felett a pénz nem számít. Undort keltőnek találom, hogy vannak sportolók akik pusztán azért, hogy jobban keressenek képesek eligazolni egy kínai ligába feladva ezzel a minőséget, a profizmust a hírnevet és minden pozitív dolgot amit a foci adhat nekik. Ez az bizonyítja, hogy az illető nem tiszteli a játékot. Itt nem NB1-es játékosokról beszélünk, akik kinyalják a mézesbödönt, hogy a szerényke kis tíz éves pályafutásuk során összekaparjanak annyi pénzt, hogy után ne kelljen soha többet dolgozniuk. Itt olyan profi játékosokról beszélünk akik ha egy évet eltöltenek a futballpályán már akkor megvan oldva halálukig az életük. Nem beszélve azokról a játékosokról, akik 19-20 évesen ki kérik maguknak, hogy miért nem engedik el a klubjaik őket? Fel vannak háborodva sztrájkkal , mezlevételekkel fenyegetnek, és a hűség legkisebb csírája sem látszik rajtuk, mert azt hiszik nagyobbak bármelyik klubnál a világon. Ezek a játékosok elfelejtik, hogy ők vannak a klubjukért, akik felemelték, őket és játékost faragtak belőlük. Ha valahova akkor a fociba jó lenne ha kicsit befészkelné magát a kapitalizmust beárnyékoló céges logika és ezek a pojácák végre a helyükre kerülnének. Azonban nem szabad elmenni a tény mellett, hogy ez a pénzügyi különbség, egyes klubok között, szép lassan megmutatkozik a pályán is. A nagy vételek nagyobb minőséget képviselnek, és azok az együttesek akik nem tehetik meg, hogy egy átigazolási időszakban elköltsenek 100 milliókat, azok leszakadóban vannak a futballvilág jelenlegi elitjéhez képest. Ekkor egy játékos a továbblépés érdekében érthetően eligazol hiszen csak olajjal működő klubok kötelékében tudja elérni azokat a sikereket amelyekre vágyik.

A Neymar-ügy:

Az idei nyár legnagyobb szappanoperája volt a brazil Párizsba igazolása. A PSG végül kivásárolta szerződéséből átigazolási rekordot jelentő összegért. Van egy olyan faktor a fociban amit úgy hívnak, hogy Messi-faktor. Amíg az argentin és korunk másik nagy sztárja CR7 ilyen szinten futballozik, addig elképzelhetetlen, hogy bárki is odaérjen az aranylabdára. Nem lehetsz a legjobb játékos ha egy csapatban játszol a legjobbal. Neymar kinőtte azt, hogy Messi árnyékában élje le karrierjének legjobb éveit, márpedig tudjuk, hogy Barcelonában amíg az argentin van senki nem állhat elé a sorban. A döntése így tehát jogos és teljes mértékben érthető.

Az ellenpélda: Paul Pogba:

A tavalyi átigazolási időszakban hasonló történet ment végbe. Pogba hosszas huzavona után otthagyta a Juvét, hogy visszatérjen Manchesterbe a csapathoz amelyik anno (még a Juventus előtt) nem tartott rá igényt. A francia tavalyi átigazolási rekordját döntötte meg idén Neymar. Az ő (Pogba) esetében undort keltő hűtlenségről beszélhetünk. Ezt a játékost a Juventus felkarolta, lehetőséget adott neki, majd miután a csapat sztárjává vált otthagyta őket azért az együttesért amely még fiatalon elküldte őt. Ráadásul még csak szakmai előrelépésnek sem lehetett nevezni a transzfert, hisz a torinóiak három év alatt kétszer játszottak BL döntőt, az olasz bajnokságban már 5 éve hozza az elsőségeket, míg a Unitednek mostanság a legnagyobb célja a BL kvalifikáció elérése. Pogba potenciálisan a következő generáció egyik legnagyobb sztárjává nőheti ki magát, ez egyértelmű, viszont az is tény, hogy napjainkban ő testesíti meg a legnagyobb futballkurvát, akitől a legtöbb focirajongónak hányingere lesz.

Kollár Márk I 2017. 08. 21.I